Első Magyarországi Online Fogászati Egyesület (EMOFE)
First Hungarian Online Dental Association (FHODA)


  Home

data-ad-format="auto" data-full-width-responsive="true"> Eljött végre az ideje, így jövő hét hétfőn az Országos Felnőtt Fogászati Egészségügyi Felmérés veszi kezdetét 2010-ben, immáron ötödször, minden tízedik évben 1969 óta. A 2009-es felmérés csupán azért maradt el, mert átszervezésre szorul a részleg, nyilatkozta Barry Cockroft, aki Angliában a vezető fogászati tisztiorvos.

2009-ben, mikor a részleg átalakult, Barry megígérte a Fogászati Szövetségnek a konferenciáján, hogy 2010-ben mindenképpen sort kerítenek rá. A vizsgálat során tízezer páciens fogait nyolcvan fogász vizsgálja meg, akik közül mindegyik a társadalombiztosítási rendszerben dolgozik. A vizsgálat Angliára, Walesre és Észak-Írországra korlátozódik.

Főbb célok a fogászati felmérés során, melyet az Országos Statisztikai Hivatal által irányított érdekcsoport végez, hogy képet kapjanak szájápolási szokásokról, és fogászati kezelésekről is, valamint cél továbbá az is, hogy kiderítsék, mennyire egészségesek, vagy éppen nem a felnőtt lakosság fogai, illetve az orális egészségi állapota?

Tulajdonképpen ez csak egy kiragadott időszak, de az eredményeket összehasonlítva a korábbi fogászati felmérésekkel, bizonyos trendek, tendenciák állíthatóak fel, és a kezelési módozatokra is lehet következtetni. A vizsgálatot természetesen állami forrásból finanszírozzák, az Angol, Wales-i, és Észak-Írországi Egészségügyi minisztérium áll mögötte. A szervezők a Statisztikai Hivatalnál öt egyetemet kerestek meg, és így gyűjtötték össze a korábban említett nyolcvan fogorvost a társadalombiztosítási szférából.

A tízezer páciens közül az összeset meginterjúvolják fogászati szokásairól, és egy húsz perces fogorvosi vizsgálatra invitálják őket, amire saját otthonukban kerül sor, azaz házhoz megy a fogorvos. A tízezer pácienst teljesen véletlenszerűen választották ki, csupán két egyszerű feltételnek kellett megfelelni: Tizenhatodik életév betöltése, és legalább egy saját fog.

A felmérés elhalasztása mögött a kételkedők mást látnak, ugyanis szerintük a 2006-os megállapodások által a fogászat területén oly mértékű hiányt okoztak, hogy jobbnak látták, ha elhalasztják, és a vizsgálatot csak 2010-ben bonyolítják le.

 

 



©Fogászat | Első Magyarországi Online Fogászati Egyesület (EMOFE) 2017.