data-ad-format="auto"
data-full-width-responsive="true">
Az elmúlt egy évben Greifswald-i Egyetemen vizsgálat alá helyeztek 90 olyan esetet, ahol valószínűsíthetően családon belüli erőszak történt. Az összes esetnek kb. a 25 %-a gyermek volt, tették hozzá az egyetem igazságügyi orvosszakértői intézetének vezetője, Britta Bockholdt.
Az előző év azonos időszakához képest ez kb. 15 %-os növekedésnek felel meg. A 2007-es évben 77 esetet néztek meg az intézetben, amiből 20 volt gyerek. Az igazgató nyilatkozatában hozzátette, hogy bejelentkeztek hozzá az intézet környezetében praktizáló gyermekorvosok is. A cél a jövőben, tette hozzá az igazgatónő, hogy a fogorvosoktól is hasonló segítséget kapjon, amihez szükséges a kamarával való együttműködés is, így együttesen egy ún. leletfelvételi ívet készítettek. Amennyiben erőszakos cselekmény történt, azt csak néhány óra, esetleg nap múlva tudják a fogorvosok a szájban kimutatni, fűzte hozzá mondanivalójához az igazságügyi orvosszakértő. A többi dolog, állcsont sérülése, töredezett fogazat, örökké láthatóak maradnak. A leletfelvételi ívre, amit közösen dolgoztak ki a fogászati kamarával, felvezetik az arc, fej, nyak és a szájüregben található sérülések nyomait. Például, ha valakit fojtogatva bántalmaztak, akkor kis, vörös pöttyöket találhat a nyálkahártyán vagy a b
őrön a fogorvos.
Rendkívüli jelentőséggel bír a sérülések pontos dokumentálása, jelölése, hiszen a későbbi felelősségre vonás alapját képezheti. Amellett fontos megemlíteni, hogy ezen esetek dokumentálása után csak az eseteknek a fele jutott csak el a bírósági szakaszba, mesélte
Bockholdt. A közösen elkészített leletfelvételi ívet csupán mintának szánták, lehetőség van a bővítésére is akár. Rövid időn belül több helyről jelentkeztek
(Berlin, Alsó-Szászország, Türingia, Észak-Rajna Vesztfália), hogy a fogorvosokkal bővített leletfelvételi lehetőségek felől érdeklődjenek, mesélte a tartományban a fogorvosi kamara elnöke. Ez fontos lehet a jövőre nézve, hiszen előfordulhat az, hogy ilyen bántalmazások esetén csak és kizárólag a fogorvost keresik fel, mert a sérülések maradandóak lennének.