data-ad-format="auto"
data-full-width-responsive="true">
A legújabb vizsgálatok bebizonyították, hogy azok a fogorvosok, akik rendszeresen higannyal végzik a fogtömést, problémákba ütközhetnek pl. a memória terén. A nehézfémek felhalmozódhatnak ugyanis a szervezetben, és nemcsak a memóriára lehetnek veszélyesek, hanem pl. veseelégtelenséget is okozhatnak.
A Glasgow.i Egyetemen Skóciában végeztek erre vonatkozóan egy felmérést, ami szerint egy dr. Ewan Macdonald és csapata 180 fogorvost, és 180 egyetemi dolgozót vizsgált meg. A vizsgálat során vizelet-, haj- és körömmintákra volt szükség.
A gyakornok fogorvosok esetében a higany a vizeletben és a hajban a normál határértéknek a négyszerese volt, az emlékezetzavar és a veseelégtelenség is gyakrabban fordult elő a szokásosnál. Az értékek egyenesen arányosak voltak a munkában eltöltött idővel, és a fogtömések számával is.
Macdonald elmesélte egy híres, skót fogászati szaklapnak, hogy eltérés mutatkozott a vizsgált fogorvosok és a csoport között az egészségi állapot terén. A különbségek nem feltétlenül a higanynak köszönhetőek, de nem zárható ki ez sem. A megvizsgált alanyok esetén a memóriazavar és a vesebetegség más vizsgálatokkal azonos eredményt mutatott, így egyértelmű, hogy ezek a gondok összefüggésben állnak a foglalkozással.
A kontrollcsoport eredményei jobbak voltak a fogorvosok eredményeinél, azokon a teszteken, amiket elvégeztek, így a pszihomotoros képességet vizsgáló, reakcióidőt mérő és az emlékezőtehetséget vizsgáló tesztek esetén egyaránt.
Ewan hozzáfűzte még azt is, hogy a vizsgálatokat tovább kell folytatni a csoport minden tagján, mindenkit beleértve, hogy a jövőbeli preventív intézkedéseket meg lehessen még időben hozni. Fontos megjegyzése volt, hogy a most elkészített vizsgálat alapján senkinek sem kell aggódnia.