Első Magyarországi Online Fogászati Egyesület (EMOFE)
First Hungarian Online Dental Association (FHODA)


  Home

data-ad-format="auto" data-full-width-responsive="true">
Mindenféle állami beavatkozás nélkül vált hazánk a fogászati turizmus piacvezetőjévé, viszont szakemberek azon a véleményen vannak, hogy az állam segítsége nélkül hamar elveszíthetjük elsőségünket.

Az egészségturizmus más országokban külön ágazattá nőtte ki magát, amibe évtizedek óta komoly összegeket fektetnek kormányok, hangzott el egy konferencián, és Mezősi Csilla még azt is hozzátette, hogy nekünk csupán Európában kell felvennünk a kesztyűt, a mi versenytársaink itt vannak. Azokkal az országokkal kell versenyeznünk, ahol nem nyújtják ezt a szolgáltatást, vagy nálunk jóval drágábban lehet csak hozzájutni. Még 2003-ban elkészült egy uniós törvénytervezetet, ami a határon átnyúló szolgáltatásokról szól, és ezt kellene Magyarország elnöksége alatt elfogadni, teszik hozzá szakemberek, mégpedig úgy, hogy az egészségügyi miniszterek meggyőzésével el kellene fogadtatni a tervezetet. Emellett a konferencián elhangzott az is, hogy egyszerre kell támogatni a gyógyszereket, az orvos-turizmust és a gyógyfürdőket. Három pillért neveztek meg, amire építeni lehet, és hosszú távon sikerre vezethet. Ezek a határon átnyúló szolgáltatások, időseket célzó ellátási rendszer, fogászati
turizmus és a gyógy-turizmus, ami a gyógyszerekre épül.

Bátorfi Béla az előzőekhez még hozzátette, hogy 2001-ben még csupán két olyan fogászat volt Budapesten, ahol a külföldi vendégekre építettek, ma pedig ez a szám eléri a nyolcvanat. Akik hazánkba érkeznek fogászati céllal, azok 8-10 éjszakát töltenek el szállodai éjszakában. A 2009-es évben az 50 ezret is meghaladta az ilyen turisták száma, ami 80 milliárd forintos bevételtöbbletet jelentett az országnak. Nem árt elmondani azt is, tette hozzá Bátorfi Béla, hogy Magyarországnak kb. 15 millió forintjába kerül egy fogorvosi képzés. A hazai szakemberek uralják a fogászati turizmus 40 százalékát Európában, ugyanez a szám a világra vetítve tíz százalék, tehát piacvezetők vagyunk. Elhangzott még az is, hogy az új adócsomagok kedvező hatást fognak gyakorolni a kis- és középvállalkozások fejlődésére, így az ágazaton belül is fellendülést várnak. Az állami támogatást viszont nem lehet elkerülni, ebben egységes véleményen vannak a szakemberek, hiszen hosszabb távon emiatt veszítjük el e
lsőségünket.

 

 



©Fogászat | Első Magyarországi Online Fogászati Egyesület (EMOFE) 2017.